Tanuld meg a víztől követni utadat, 

Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. 

Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, 

Tanulj a sziklától megállni helyeden. 

Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, 

Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: 

Hogyan kell életed leélni csendesen. 

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: 

Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.

Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg, 

Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. 

Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed, 

Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. 

Tanulj az árnyéktól alázatos lenni, 

Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. 

Tanuld négy évszaktól ismerni az időt, 

Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. 

Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj. 

Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. 

Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja, 

Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. 

Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses, 

Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. 

Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő, 

Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. 

Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, 

Tanítson, mi meghal, s

LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

 Örülj a Földnek, mely az

          otthonod,
 örülj a mának, s ne nézd

          a tegnapot,

örülj a hajnalnak, mert az hoz új napot,
örülj a fénynek mi elválasztja az éjt a

        nappaltól,
örülj az égnek, mely rejt sok csillagot,
örülj a csillagnak, mely mécsesként ragyog,
örülj a Napnak, mely a meleget adja,
örülj a Holdnak, mely az éjt beragyogja,
örülj a fának, s rajta egy ágnak,
örülj a kismadárnak, mely vígan dalol,
örülj a mezőnek, mely virágba borul,
örülj az aranyló búzának, mely a kenyeret

        adja,
örülj a hűsítő forrásnak, mely a szomjadat

        oltja,
örülj a folyóknak, melyek völgyeket szelnek

        át,
örülj a hegyeknek, melyeket fednek

        hósipkák,
örülj a télnek a táncoló hópihéknek,
örülj az ünnepeknek a csillogó kis

        szemeknek,
örülj a kikeletnek a kelepelő gólyaseregnek,
örülj a nyárnak a szikrázó napsugárnak,
örülj a kék tavacskáknak, benne az arany

        halacskáknak,
örülj a barátaidnak, akik kézen fognak,

        vigasztalnak, és végül
örülj annak a sok-sok szépnek, mit Isten

        adott az emberiségnek.

A nap legszebb része bizonnyal a reggel,
Régi mondás, hogy ki korán kel, kincset lel.
De hogy ember ezt a szabályt követhesse,
Szükséges, hogy jókor feküdjék le este.

Éjfél előtt egy-egy jó órai álom
Bizony majd annyi, mint éjfél után három.
Hogy pedig alvásból mennyi elegendő,
Az életkor szerint különböztetendő.

Legtöbbre van szükség az élet két végén,
A csecsemő-korban, meg ha az ember vén.
Mikor "még" nincsen, vagy "már" fogy az ereje,
Rászorul, hogy hosszú álommal nevelje.

TAVASZTÜNDÉR

Tavasztündér suhant át e tájon.
Fénylő aranyfátyol szárnyon.

Nyomában millió virág bontja szirmát.
Madárdaltól hangos a táj.

Hallgasd, csak ott mi hallik?
Huncut a bíró, huncut a bíró,

Amott meg egy trilla szól.
Fülemüle csattog ott.

Ezer veréb rákontrázik.
Szemtelenül rikoltozik.

Itt a tavasz kopogtat már.
Madárdaltól hangos e táj.
/Júlia/

TAVASZTÜNDÉR TÁNCOL

Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben. 

Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.

Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.