A  FÉNY ÜNNEPE

2012.február 2. GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY NAPJA.

Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta a jeruzsálemi templomban a gyermekét. A jelenlévő idős Simeon, Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Úgy világít majd, mint gyertya a sötét szobában. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. A fény ünnepe:  a gyertyaszentelés és a gyertyás körmenet az ünnepi fények felvonulása. A gyertyák fénye Máriát is ünnepli, mert ő hozza a templomba a "népek megvilágosítására" szolgáló igazi Fényt.

A templomban ekkor osztják a papok a

„BALÁZS-ÁLDÁST”mely minden torokbajtól és betegségtől megvédi az áldást kérőket.

Február másodikán ha jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ahogy a mondást is tartja:

„Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön.”

DE  KI JÖN E A MEDVE A BARLANGJÁBÓL?

Egy másik, legismertebb néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, tehát napsütéses idő van, akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még  nagyon hideg jöhet.

De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek.

E népi hiedelem gyökere Jókai Mórhoz vezet, mert egyes nézetek szerint a „Nagy Mesemondó” fantáziájában, pontosabban  Az új földesúr c. regényében született meg az időjós medve alakja, melyben így ír:

„A medve igen nagy filozóf.

Míg derültek az élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordonulni kezdenek, nem keres idegen hazát, mint a gólyák, nem is megy rabolni az erdőre, mint a farkas, nem megszolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt odúba, ott összekuporodik, s nagy megnyugvással várja, hogy melyikük unja meg hamarább a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél?

Rendszerint a tél türelme szokott rövidebb lenni, mert az rendesen elmúlik magától, míg havon megfagyott medvét még senki sem látott.

Néha vannak igen hosszú telek, de az a medvét nem konfundálja; tudja jól, hogy azért mégis csak el kell annak múlni; ha nagyon csípősen fú be odújába a szél, nem ír hozzá szelídítő brochure-öket, hanem betartja a hátával a nyílást, s akkor csak azon az egy helyen fázik.

 Van aztán egy napja a télnek, aminek „gyertyaszentelő” a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban.

Azt nézi, milyen idő van!

Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! – Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek.

Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz.

S a medvének mindig igaza van.”

Weöres Sándor: A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél:
Kibújás, vagy bebújás? Ez a gondom óriás!
Ha kibújok, vacogok, ha bebújok, hortyogok:
Ha kibújok, jót eszem, ha bebújok, éhezem.
Barlangból kinézzek-e? Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz? Ez a kérdés de nehéz!

KOVÁCS BARBARA:

Kibújás, vagy bebújás?

Barlangjának sötétjéből
barnamedve kitekint.
Körül kémlel: - jó idő van?
Süt már a Nap idekint?
Hogyha a szél havat hord még,
egyértelmű, nem vitás:
visszafekszem a vackomba,
korai a kibújás.