Modrovich Etel néni 

1924. április 20-án születetett  Lébényben.

1952-2002 ig  5o éven át írta verseit.

 

 

 

Szép gondolatokkal emlékezett meg  verseiben

hazánkról, falunkról, templomunkról, szülőkről, költőkről, szomszédokról, barátokról, évszakokról.

 

 

 

 

 

 

 

"EMLÉKEIM”  verskötetéből néhány szép verssel  emlékezünk születésnapján

ETEL nénire.

 

 

 

 

 

 

 

 

SZŰLŐFÖLDEM, MAGYARORSZÁG

 

Európában van egy ország,

A neve, szép Magyarország.

Határát Kárpát koszorúzta,

Amikor Árpád elfoglalta.

 

Síkságai, magas bérce,

Magyar annak minden röge,

Ezer éve, hogy miénk e hon,

Magyar tenger a Balaton.

 

Duna, Tisza főfolyója,

Délibábos magyar róna,

Budapest az ország szíve,

Minden magyar vágyik ide.

 

Ez az ország az én hazám,

Magyar vagyok én igazán,

Magyar az én anyanyelvem,

Hazámról regélek legszebben.

 

Mikor ezt a szót kimondom,

A szívem is nagyot dobban,

Drága hazám, te vagy nékem

Vértől ázott szülőföldem.

 

Áldja meg az isten népét,

Ne kelljen már ontani vérét,

Legyen mindig a béke országa,

Fényes nap süssön Magyarországra.

 

 

 

 

 

 

 

 

SZÜLŐFALUM

 

 

Egy szép falu az én hazám,

Ismerek itt mindenkit talán,

Utcáin esténként kigyúl a villanyfény,

Ez az én kedves szülőfalum, Lébény.

 

A templom, a Honvéd szobor,

És az erdő, ha zöldbe borul,

Minden olyan megszokott nekem,

Mégis messze vágyódom innen.

 

Messze száll az én sóhajom,

Látni szeretném a Balatont,

Budapestet, álmaim városát,

A nagy Alföldet, a kanyargó Tiszát.

 

Még a hegyek is intenek felém,

És ismeretlen táj tárulna elém,

Messze mennék el más országba,

Távol innen, idegen világba.

 

De ha én erre gondolok,

Akkor úgy elszomorodok,

Tudom, hogy nem jutok el oda,

Nem teljesül vágyam talán soha.

 

Mert énnékem, itt kell maradnom,

A szép tájakról csak álmodozom,

Csak a falu az én világom,

A kívánságom nem más, mint álom.

 

Mégis olyan szépnek tűnik fel minden,

Mintha üzennék nékem a vidékek,

Messze szárnyal minden gondolat,

Valami aztán mégis nyugtot ad.

 

Mégis a szülőfalumba

Itt a legjobb az alkonyatba,

Mikor a fejem álomra hajtom,

Mindenhol jó, de a legjobb itthon.

 

 

 

 

 

 

 

VERS KRITIKA

 

Három éve költő vagyok,

Állandóan verset írok,

Fogalmazok, rímbe szedek,

Így születnek a költemények.

 

Verseimet mérlegelik,

Vannak, akik értékelik,

De van, aki leszólja,

A költészethez ha nincs fogalma.

 

 

Néha-néha úgy megjárom,

A rímben magam elárulom,

Többen meg is neheztelnek,

Hogyha megtréfálom őket.

 

A kritikával nem törődöm,

Ismét a fejem töröm,

Az ötleteket rímbe szedem,

És elkészül az újabb versem.

 

Szívvel-lélekkel költő vagyok,

Örülök, ha verset faraghatok.

Komoly dolog, humor, talány,

Olykor egy kiadó botrány.

 

 

 

 

 

 

A TAVASZ

 

A tavaszról szól e kis dalom,

Kikeletről zengő ajkamon.

Ha kimegyek a szabadba én,

Tavaszi szellő súg egy kis mesét.

 

Még a tél el se múlik,

A hóvirág már kibújik.

Kinyílik a sok kis kehely,

Közelgő tavaszt ez jelent.

 

Utána nyílik a kék ibolya,

Elárulja mindenhol jó illata.

És a többi sok virág,

Majd virágba borulnak a fák.

 

De először rügyfakadás,

Aztán leveles lesz az ág.

Zöldbe öltözik a mező,

Olyan csodás a levegő.

 

Sándor, József, Benedek,

Hozzák a kikeletet,

Madarak csicseregnek

A szép tavasznak örülnek.

 

Mintha álomból kelnénk fel,

A szép tavaszi reggelen,

A kis méh is a virág felé száll,

Mi is úgy vágyódunk a tavasz után.