A KŐVÉ VÁLT BÁRÁNYOK  

SZENT JAKAB TEMPLOM LEGENDÁJA

Szent István korában a Duna mellékágánál két vízfolyással határolt dombon ütötték fel tanyájukat a szerzetesek.

Szállásul faházat építettek és fatemplomot emeltek az Isten szolgálatára. Innen járták szerről-szerre, szállásról-szállásra hirdetni az igét és ide hívták össze a környék népét a vasárnapi közös ájtatosságra.

Amikor megszaporodott a hívek száma a jóságos barátok nagyon szerettek volna a kicsike fatemplom helyett kőtemplomot emelni az Isten dicsőségére.

De a vizenyős, erdő övezte mocsaras helyen nem volt kő hétnapi járóföldre sem.

Sokat bánkódtak a templom miatt.

Egyszer aztán a legidősebb, legjámborabb szerzetes botot vett a kezébe és vándorútra indult. Induláskor azt mondta társainak:

- Sokat és buzgón imádkozzatok értem, mert a templom megépítéséhez szükséges kő miatt megyek szerencsét próbálni.

Nagyon sokára érkezett vissza az idős szerzetes, és rengeteg nagy birkanyájat, töméntelen sok bárányt terelgetett maga előtt. A társai és a falu népe bámulva nézték a nagy nyájat.

Megkérdezték tőle, hogy mit akar csinálni vele?

- Vonuljatok be a templomban, és imádkozzatok még buzgóbban, mint eddig tettétek! -felelte a jó öreg szerzetes szelíd mosolygással.

A nyáj csendesen letelepedett a kis fatemplom körül, a szerzetesek, és a hívők pedig imával virrasztották át az egész éjszakát a kis fatemplomban. Reggel azután mikor énekszóval kivonultak a templomból, elakadt a szó ajkukon a meglepetéstől.

CSODA TÖRTÉNT. A SOK SZÉP FEHÉR BÁRÁNY ÉS  BIRKA MIND-MIND KŐVÉ VÁLTOZOTT.

Ott feküdtek mereven, élettelenül a zöld gyepen.

Ezekből, a kövekből építették meg azt gyönyörű, büszke templomot a jámbor szerzetesek, aminek még most, sok-sok évszázad után is csodájára járnak messzi városok és falvak népei.

A LÉBÉNYI TEMPLOM ÉS A TÖRÖKÖK

Amikor Győr is a törököké lett, kicsaptak a városból csapatok rabolni a környező falvakba. Elhajtották az állatokat, összefogdosták azokat az embereket, akiket el lehetett adni rabszolgának. Akik pedig ellenálltak, azokat leöldösték, házaikat felgyújtották. Rettegésben élt a nép a rabló hordák miatt.

Egyszer Lébénybe is elért egy ilyen nagy csapat. A nép a templomba menekült előlük, mert azt úgy építették régen, hogy erős vár is volt, ha veszedelem következett.

A törökök sem bírtak a kőépületekkel. Hiába döngették a vaspántos kapukat, mert azokat a nép jól elreteszelte, és a templomban hangosan imádkoztak, énekeltek, hogy az Isten szabadítsa meg őket a veszedelemtől.

A sikertelen ostrom miatt haragvó törökök elhatározták, hogy az emberekre gyújtják a templomot. Hordták össze a szalmát, rőzsét, hogy meggyújtsák.

Ekkor azonban a lébényi hanyból hirtelen hatalmas farkascsorda tört rájuk. Üvöltve ugrottak a török katonákra, s akit értek szétmarcangoltak. A többi pedig rémülten menekült ki a faluból, s nem mertek többet Lébény közelébe jönni.

A TÜNDÉRRÓZSA MESÉJE

A Rábaköz holtágait, a Hanyban megbúvó tavakat nyárra pompás virágszemfödéllel

borítja be a természet. Kifehérlik közülük a legszebb vízivirág , a tündérrózsa.

Azt mesélik róla, hogy valamikor régen tündérek éltek itt a vizek között. Csillogott a víz alatti palotájuk, ha rásütött a nap, és sokszor messze hallatszott vidám énekük, ha a partok felé hozta a szellő. Nagyon szerették a szegény embereket. A halászoknak megmutatták a halfészkeket, ahol bő zsákmányra akadtak, a mocsárban csöntörgő pákászokat kivezették az ingoványból, ha belekeveredtek.

Egyszer aztán megromlott a világ.

Az emberek gyűlölködni kezdtek, gyilkolták egymást, és a tündéreknek nem volt maradásuk. El kellet menniük erről a vidékről, és vége szakadt a tündérvilágnak.

A kis Tündér Rózsika sehogy sem akart elmenni, annyira szerette az embereket, hogy nem akart elszakadni tőlük.

- Nem maradhatsz itt tündérnek egyedül - mondta neki Tündér Ilona - csak úgy, ha virággá változtatlak.

 Ezt is szívesen vállalta, csak hogy itt maradhasson. Tündér Ilona gyönyörű vízirózsává változtatta. Az emberek róla nevezték el TÜNDÉRRÓZSÁNAK, és

nyáron, ha ott virít a vizek tükrén, a kis TÜNDÉR RÓZSIKA szeretete mosolyog róla az emberekre.

A lébényi Forrás-tavakban nyaranként mai is megcsodálható ez e mesebeli szép virág, a TAVIRÓZSA.

Forrás: száz magyar falu könyvesháza sorozat Lébény Thullner István  könyve