A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. 

József Attila Szállj költemény

Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét - lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd, mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket -
rágd a szivükbe - nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

A költészet

Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál, hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Petőfi Sándor

BÖLCS GONDOLATOK A KÖLTÉSZETRŐL
 

"  A költészet minden tudások közül a legelső és a legutolsó

- épp oly halhatatlan, mint az emberi szív."
William Wordsworth

" A költészet a gondolat és a zene kombinációja."
Edgar Allan Poe

"A költő erős képzeletű ember, ki maga is megindul, megijed azoktól a képzeletbeli alakoktól, melyeket alkotott."
Denis Diderot

A versfa árnyékában

Hány költőt rejt a föld mélye,
ó hány poéta porlad lenn?
Ott van lelkük, nézz az égre,
míg fáradt testük lenn pihen...

Tollak, pennák nem sercegnek,
a tinta kiszáradt már rég.
Mégis lüktetnek a versek,
mily elevenen élnek még!

Messze zengő, régi strófák,
általuk poéták szólnak.
Nem hervadó rímük szórják,
azt hinnénk hogy holtak voltak.

Ámde élnek, elevenen,
verseik által örökkön.
Szépség, bánat a szerelem,
áttör ős-időkörökön.

Berzsenyi és Zrínyi lelke,
századokból kiált hozzánk.
Goethe, Petrarca szerelme,
a mennyet is földre hozzák.

Shakespeare által szonett-tenger
végtelenje tárul elénk.
Csodálja a mai ember,
lelkünk múltját így ismerénk.

Vörösmarty, Arany, Ady
nem hazudnak ősi álmok.
S Petőfi tud élményt adni,
ugye érzed, ugye látod?

Szétmállnak a poros sorok,
ám mi nemes kihajt, kinő.
Megérik az, mint óborok,
őrzőjük a múló idő!

Ím a költészet szent napján
versek fája ad hűs árnyat.
Küzdelemben a megfáradt,
szomjas lelkek rátalálnak...
Szuhanics Albert