Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be Nemzeti versünk, a HIMNUSZ megírását.

Ennek emlékére 1989-től minden év január 22-én ünnepeljük – bár ez nap nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé-  a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.

Az ünnep méltó megünnepeléséhez  hozzájárult a

Nyugdíjasok Lébényi Egyesületének vendége, Nádasi István tanár úr, a Kölcsey Társaság tagja.

Előadásában méltatta Kölcsey Ferenc, a reformkor jeles költőjének életútját, munkásságát.

Bőrkötésbe zárva több mint 2 éve készen  voltak a versek, és kiadásra vártak, míg 2009-ben megjelenhetett Hécz Attila:  Kőszáli Guppi  című első  verseskötete, melynek alcíme:  egy óvodás naplója.. A budapesti és a győri  bemutatkozás után a Mosonszentmiklóson tartott  IV. Szent  Miklós Nap  egyik programja volt ennek a   verseskötetnek a  megismerése. A 46 éves szerző  reklámszövegíróként dolgozik Budapesten, de  fiatal éveit Mosonszentmiklóson élte és családi kötődés miatt  most is  sokszor hazalátogat  anyukájához, testvéreihez.

 Udvaros Béla rendező Ady-estje a lébényi közösségi házban 2009.

január 31-én

Lébény nagyközség 2009 évi eseményeiről készült képek tekinthetők meg a közösségi házban.  A kiállítás megnyitója 2010. január 23-án, szombaton délután  l6 órakor lesz. A tárlatot Kiszeli Lajos alpolgármester nyitja meg, fellép az Eight Singers lébényi énekegyüttes.

A kiállítás megtekinthető vasárnap és hétfőn 10 óra és 16 óra között, kedden 10 órától

12 óráig.

                       Fagy keresztjén megfeszítve,

Jéggé fagyott piros vérbe.

Örök alvás álom nélkül,

Vérző élő ettől rémül.

Hómezőkön ember csonkok,

Izzón égő acél roncsok.

Élő ember égett szénné,

Csak a lélek lett vitézzé.

Kihűlt testek elpihentek,

Tiszta lelkek mennybe mentek.

Kárpátoknál sokan sírnak,

Józsi, Jani haza hívnak.

Hősi lelkek hazajárnak,

Hű fiai szép hazának.

Értünk éltek, értünk haltak,

Muszka földben elporladtak.

Csak apró vágyakkal él az ember.

Beéri azzal,ha ágyát megvetik,

ha az éjre ráköszön a reggel,

a ha ősszel eső, télen hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,

hogyha újra és újra ébredni kell?

Hiába lépne át minden határon,

kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,

a nyugvó Napot két szemébe zárja,

tenyerében még érintések égnek,

emlékezve néhány régi nyárra.

Megérinti,mit susognak a hársak,

s miről zakatolnak messzi vonatok,

hinni tud tükre szelíd mosolyának,

s nem bánja meg sosem a tegnapot.